Már az óvodában is felfigyeltek arra, hogy mennyire szeretek énekelni, és sokat szerepeltettek a rendezvényeken. Ez az általános iskolában erősödött, és édesapám is elkezdett velem otthon foglalkozni. Az ő zenei és informatikai felkészültségével készítettünk amatőr zenei feldolgozásokat. Első színpadi fellépésem egy nagybajomi falunapi rendezvényen volt 9 éves koromban.
Az általános iskolai énektanárom javaslatára kezdtem el népzenével foglalkozni, amelynek eredményeképpen többször eljutottam népdaléneklő versenyek országos fordulóira, ahol pl. 11 évesen ezüst fokozatot szereztem.

12 évesen az Eurovíziós dalverseny döntőiben elhangzott dalokat dolgoztunk fel, amelyek közül a szerb dalhoz amatőr klipet is készítettünk. Ez utóbbival neveztünk a hvg.hu által működtetett országos GoldenBlokk Klipszemlére, amelyen második helyezést és közönségdíjat nyertünk.
A következő évben is folytatódott az Eurovíziós dalok feldolgozása, és ekkor (2008 májusában) neveztünk a dalversenyt muködtető EBU-UER által a Szerbiában megrendezett dalversenyre kiírt amatőr klipversenyre, amelyet megnyertünk. Ugyanezen évben előtérbe került a szimfonikus metal irányzat, és a Nightwish együttes dalait magyarosítottuk (pl. Sleeping Sun – Alvó nap), amellyel hazai zenész-körökben nagy elismerést vívtunk ki.

Utóbbinak köszönhetjük, hogy 2008 telén főszerepet énekelhettem egy készülő musical dalaiban Torres Danival is, 2009 tavaszán pedig felkérést kaptam az elektronikus etno zenét játszó, népszerű Balkan Fanatik együttestől, hogy a Ha te tudnád (Love Gone Wrong) címu dalában énekeljem el a népdal-betétet. Ez a dal és a hozzá készült klip hozta meg az eddigi legnagyobb sikeremet. A dal szép számú nézettséget ért el a Youtube-on, azóta is sokszor játsszák a hazai rádió és televíziós csatornák (Class FM, Music Mix, MTV), a Petofi rádión is sokáig a slágerlista elején állt.

2009 tavaszán sikerült a Grund Klubhálózat által szervezett Sztárpalánta Országos Tehetségkutató Versenyen arany fokozatot szereznem könnyűzene kategóriában. Ez utóbbira azért is büszke vagyok, mert a zsűri elnöke a zenei körökben elismert és népszerű Pély Barnabás volt.

Az ezt követő két évben is sok ismert dalt dolgoztunk fel, 2011-ben együtt dolgozhattam a szerencsi Ciráda zenekarral, akik „újmódi” elektronikus népzenét játszanak. A kooperáció eredménye lett pl. a Szendergő címu népdal-feldolgozás.

2012-ben jelentkeztem az RTL-Klub által szervezett X-Faktor televíziós tehetségkutatóra, ahol a Malek Miklós által mentorált lánycsapat 7 fős mezonyébe kerültem, ám az élő show-ba már nem sikerült bejutnom.

Zeneiskolai tanulmányaim: 2002-2005-ig a böhönyei Magán Zeneiskolában tanultam, a főtárgyam a zongora volt. Ezután a Marcali Városi Zeneiskolába jártam egy évet szintén zongora tanszakra. A 2006-07-es tanévet a Marcali Városi Zeneiskola magánének tanszakán töltöttem, majd 2009-2011-ig a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola magánének tanszakán tanultam.
Az éneklés mellett a 2008-09-es színházi évadban szerepelhettem a kaposvári Csiky Gergely Színház által színre vitt Olivér című musical körülbelül 25 előadásában.
A kezdetektől eltelt 9 év alatt, 17 évesen körülbelül 150-200 színpadi fellépést tudhatok magam mögött.